Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Első séta beszámolója

"A Margit vonaltól a Meszleny kastélyig, Beck kastély"

article preview

Séta a múltba I. séta: A Margit vonaltól a Meszleny kastélyig, Beck kastély (április 27.)

Első sétánkat a II: világháború településünkön átfutó védvonalának szenteltük, mivel meghatározta Velence lakosainak sorsát. Valamint felkerestük a Beck kastélyt és a Meszleny kastély romos épületét. A séta felelőse: Ludmann Ágota

harckocsic3a1rok.jpg

A Margit vonalról: A Margit-vonal Magyarországon  keresztül futó védvonal volt a második világháború idején, amely a Drávát és a Dunát kötötte össze. A Margit-vonal vonalvezetése a Dunától kezdődően, délnyugat felé építették ki, a Duna-Kisláng-Tabajd-Velencei-tó-Balatonfőkajár-Marcali-Nagybajom-Gige-Nagyatád-Dráva folyó irányában.

Velencén igen nagy harcok voltak, naponta váltották egymást az oroszok a németek, a magyarok. Heteken keresztül dolgoztatták az épkézláb embereket, a zsidókat, sőt a végén asszonyokat és gyermekeket is elvittek tankcsapdát ásni.

A Meszleny kastélyt ekkor tették tönkre minden mozdíthatót eltüzeltek, megettek mindent. A velencei Gschwindt kastély maradt a legépebb, Svájci védelmet élvező kórház volt.

Részlet a Velenceblog bejegyzéséből:

"Velencén igényesebb munka kellett, mert míg Martonvásár és Gárdony esetében biztosan a polgári lakossággal végeztettek sáncmunkát, nálunk Meszleny Ignác elmondása szerint munkaszolgálatosokkal robotoltatták végig a harckocsiárok építését. A mai  velencei „Jóbarátok” presszó hozzávetőleges helyén akkor álló Füredi-féle bolt és kisvendéglő („Rózsa vendéglő”) –a háború után Halászcsárda- épületében szállásolták el őket. (Füredi Imre, a tulajdonos, ekkoriban éppen a tavon bujdokolt a bátor Moharos Lajos halász segítségével –tisztelet érte Moharos úrnak; Füredi úr szülei pedig már Auschwitzban… Tehát az építés november elejétől december elejéig, a front megérkeztéig tartott. Nevezetessége volt  még a védelmi állásnak a Meszleny család kastélya, amely a Velencei tó keleti oldalán egy dombocskára épült és kiváló kilátást nyújtva, valóságos  erődöt képezett. Míg a kastély a vasút-műút oldalán állt, tőle keletre a túloldalon állt egy major, több gazdasági épülettel és ez is körkörös védelemre volt berendezve, tehát erős támpontot képezett.”

Amennyiben Mike József úr és mások közlése helytálló, a háború után, 1955-65 között tűnt el a hadművek jó része. Részben akadályozta a földművelést, részben szemetet hordtak bele, részben tereprendezés temette be, részben veszélyes volt. Velence déli részén mára nincs ismert nyoma a Margit Állásnak. Nagy István úr (helyi vadász) információja szerint Tükröspuszta (emléke) vonalában van még gyalogsági árok –maradék, viszont megállapíthatatlan, hogy az a Margit Állás része volt-e, vagy az 1945 márciusi német előretörés ellen emelt alkalmi szovjet védmű része.

A Margit vonal közelében helyezkedik el a Beck kastély, mely ma Ulicza József családjának tulajdona. Az egyesületi tagok belépést nyerhettek a családi otthonként működő helyreállított épületbe. Sok érdekes információt tudtunk meg a kastély újraépítésének történetéből, a számtalan nehézségről, melyet a korabeli építőanyagok beszerzése jelentett. A kert és a belső tér számos ritkaságot rejt, a régi épületrészek újrahasznosítását, a világháborús belövések nyomait, a pad és a madáritató eredetének történetét. Az országosan elismert helyreállító munka településünk hírnevét öregbíti.

beck.jpg

Sétánk utolsó állomása a legősibb Meszleny kastély mára enyészetté vált rom-maradványa volt. A balesetveszélyes épületben még felismerhetőek az egykori épületrészek, az árkádos folyosó, a pincelejárat, mely az udvaron található kijáratnál ér véget. Szomorú látni mivé lett az épület, az idők során a számos tulajdonosváltás miatt és egyéb okok miatt elmaradt felújítás után. Reményeink szerint a közeljövőben elkezdődhet a helyreállítás.

meszleny-rom.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.