Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Viszló Levente előadása "Egy cseppnyi Magyarország"

Viszló Levente A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány vezetőjének előadása 2020. október 30-án a Wenckheim-kastély házasságkötő termében, 16.30 órai kezdettel

article preview

A Vértesi Natúrpark 2005. október 27-én a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány kezdeményezésére jött létre 17 települési (Bodmér, Bokod, Csákberény, Csákvár, Csókakő, Gánt, Mór, Oroszlány, Pátka, Pusztavám, Szár, Szárliget, Tatabánya, Várgesztes, Vértesboglár, Vértessomló és Zámoly), és két megyei önkormányzat (Fejér és Komárom-Esztergom), a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Vértesi Erdő Zrt. és a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség közreműködésével. A Vértesi Natúrpark „szíve” a Dunántúli-középhegység részét alkotó Vértes és az azt körül ölelő tágas, alföldi jellegű táj. Lába előtt a Kisalföld és az Alföld találkozik, amelyek jelentősen növelik a tájképi változatosságot és az élővilág gazdagságát Olyan ez a térség mintha Egy cseppnyi Magyarország lenne, ahol a jellemző magyar tájak mindegyike megtalálható.
                                                                                   
                                                                              Viszló Levente

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.