Elfeledett mesterségek sorozat

Bútorkészítő faragóácsok

A középkorban a nemesi és paraszti házak bútorzatát a faragóácsok készítették, mindig kemény fából. Nem használhattak gyalut, gyantát, fecskefark csapolást.

Az ácsolt kádak szerkezeti felépítése egységes volt, egyenes állású lábak (azaz sarokpillérek) és azokba illeszkedő deszkák, zsindelyszerűen kapcsolódtak egymásba. A teteje háztető alakú vagy domború volt. Minden esetben fejszével faragták bükk vagy tölgyfából.

Nem csak a ruhákat tartották a festéssel díszített ládában (amit a menyasszony kelengyés ládaként vitt a férj házához) , hanem a gabonát és a lisztet is (díszítés nélküli ládában tartották. Ezt hívták szuszéknak.). A faragóácsok csapolással, vasszegek és csavarok nélkül illesztették össze, kétnyelvű vonókéssel adták meg a végső simaságot.

A 18-19. századtól a ládák tetejét és a három oldalát díszítették vörös – fekete színezéssel – kisebb-nagyobb rozettákat, vonalhálókat véstek, vásárokon árulták. Ők készítették az ágyakat, bölcsőket, asztalokat, tékákat, mind-mind ácsolt technikával.

Ez a szakma teljesen kihalt. A bútorkészítő faragóácsokkal szemben a festő-asztalosok puhafából (fenyőfából).

A 18. századtól jelentek meg a lakóház teljes berendezésében, amikor a „tisztaszoba” divatja elterjedt. (A 15. században váltak ketté a céhek.) A székek, állószekrények csak a 18-19. században váltak általánossá. A festő asztalosok indákkal, virágokkal díszítették a lucfenyőből készült bútorokat.

A bútorok festéséhez eleinte enyves temperát használtak, amelyet olajkencével vagy viaszos gyantával húztak át. Különböző ásványi, azaz földfestéket szereztek be. Később az olajfesték terjedt el.

A Velencei Helytörténeti Egyesület kiállításán látható volt egy eredeti tulipános láda és 7 féle gyalu, amelyet a velencei asztalosok használtak a szegők díszítésére. (Mike József és neje adománya.)