Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Augusztus 20. Velence születésnapja és a hagyományos búcsú napja

Augusztus 20. Velence születésnapja és a hagyományos búcsú napja

 

Augusztus 20. Velence születésnapja és a hagyományos búcsú napja

 

A vidéki falvakban a búcsúnak egyrészt vallási , másrészt közösségi szempontból volt

jelentősége, így volt ez Velencén is.

Vallási szempontból:

1. A kat. egyház által előírt cselekedetek elvégzése után bocsánatos bűnök elengedése,

valamint a tisztítótűzben szenvedés megrövidülésének elnyerése.

A kat. egyház tanítása szerint meghatározott napi búcsút nyer – annyi nappal rövidül meg

halála után szenvedése a tisztítótűzben – az, aki erre kijelölt templomot,

búcsújáróhelyet felkeres, ott meggyón, megáldozik, aki bizonyos imádságokat elmond,

jót cselekszik, → böjtöl, főpapi áldásban részesül, valamely vallásos társulat tagja, s az

azzal járó ájtatossági és egyéb előírási formákat elvégzi stb.

2. Valamely → búcsújáróhely látogatása, ott gyónás, áldozás elvégzése, bizonyos

imák elmondása. Ez azzal az ősi hiedelemmel magyarázható, hogy az istenség bizonyos

helyeken jobban meghallgatja a kérést és kedvesebb neki a tiszteletadás.

3. A templom búcsúja, vagyis a templom címének ünnepe, annak a szentnek, „titok”-nak

(pl.Szentháromság, Szent Kereszt stb.) a napja, akinek tiszteletére a templomot

felszentelték. Nálunk a legtöbb templomi búcsút a termés betakarítása utáni hónapokra

tették: Istvánkirály, → Nagyboldogasszony napja, Szent Kereszt felmagasztalása

(szept. 14.), → Szent Mihály napja, → Kisasszony napja, Szent Márton napjára.

A templomi búcsú napján – amint É-Mo.-on mondják– vendégségeket tartanak, amelyre a

közelebbi és távolabbi községekben élő rokonokat és jó barátokat meghívják.

Régebben a meghívott vendégeknek már istentisztelet előtt illett megérkezniük és részt

venniük az istentiszteleten. Ezután következett az ételben, italban bőséges ebéd. Ebéd

közben és utána az egymást ritkán látott rokonok és jóbarátok megbeszélték az elmúlt

idők eseményeit.

A fiatalok a délutáni istentisztelet után kezdődő, másnap reggelig tartó → bált is

rendeznek. A vendégek általában még aznap hazatértek.

A vendéglátó család a meghívottak otthon maradt családtagjainak az ebéd ételeiből

ajándékot küldött. (Forrás: Néprajzi Múzeum oldala)

Augusztus 20. Szent István napi búcsú

Velencén ezen a napon volt a búcsú. (A katolikus templom névadója Szent István). A

Templom-köz elejétől a Domjánékig álltak a sátorok. A Hegyi Sándor bácsiék előtt

árulták a márcot (szörp).

A Tóthék előtt volt a céllövölde a templom falánál. (A lövedékek miatt volt így beállítva.)

Ajándékért lehetett lőni, a katolikus templom közvetlen környéke volt ez. Tengerimalac

és papagáj húzta a jóscédulákat. A gyerekek hajtották a ringlispilt, 3 kör után ingyen

mehettek egyet ők is. Mára ez a hagyomány is feledésbe merült.

Velence Város születésnapja

1997-ben Velence nagyközség képviselőtestülete egy kétnapos, az augusztus 20-i

nemzeti ünnephez kötődő szórakoztató zenei programsorozat megrendezéséről döntött.

Többnyire az ünnepet megelőző

két, vagy három napban sorra kerülő eseményt, amelynek a kezdetektől, hosszú ideig

meghatározó része volt a Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Nap, ennek az is

érdekessége volt, hogy a település főbb utcáin, zenés ébresztés keretein belül vonultak

fel a csoportok.

A Nemzetközi Néptáncestet, első alkalommal 1998 augusztusában rendeztette meg

Velence Nagyközség Önkormányzata.

2004 augusztus 19-én Velencét várossá nyilvánították ,ünnepélyes keretek között,

melyet évente ezen a napon ünneplünk.

Az esemény a kor igényei szerint folyamatosan változott. Másfél évtizedig központi

eleme volt a fúvószene és a mazsorettek műsora, majd a Velencei Zene és Tánc napja

váltotta fel ezeket a programot.

Ugyancsak hagyományossá vált a Velencei Nemzetközi Néptáncest, amelyen többnyire a

székesfehérvári Királyi Napokon szereplő együttesekből mutatkozott be négy

táncegyüttes, de több alkalommal is a

százhalombattai Summerfest folkfesztivál résztvevői közül érkeztek Velencére a világ

sok tájáról együttesek táncaikkal.

A rendezvény helyszíne eleinte a tóparti Ezüstparkolóban felállított rendezvénysátor és

környezete volt, majd a Velencei-tó Kapuja építkezés miatt időlegesen átkerült az

Északi strandra. Megnyitásától, vagyis 2014-tól a Velence Korzó adott helyet Velence

Város Születésnapi Vigasságának, amelynek 2004 óta a leglátogatottabb és

elengedhetetlen része az eseményzáró tűzijáték is.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.